Tényleg olyan megbízható?

Toyota Prius

Toyota Prius

Sürgős szervízlátogatás

2017. január 02. - Attie

Fél éven belül megtörtént az első váratlan szervíz látogatás. Bár erről szerintem nem igazán a Prius tehet. Szóval az történt, hogy karácsony előtt pár héttel észrevettem azt, hogy jobbra kanyarodáskor egy fémes sivító, csikorgó, vinnyogó hang jön a futómű felől. Nem tűnt vészesnek, de egy idő után zavart. Arra gondoltam, hogy a féktárcsához ér az amögött levő fém takaró-védő lemez vagy beszorult egy kavics vagy bármi a fék környékére.

Felhívtam a prius-szerviz.hu-t, de sajnos már idénre nem vállalt. Mindegy - gondoltam - ezzel még elmegyek pár hetet. Persze nem így történt. Karácsony első napján este vidékre utaztunk több napra a szülőkhöz. Az út fele táján arra lettem figyelmes, hogy folyamatosan hallom azt a fémes sivító hangot. Nem csak kanyarodáskor, hanem mindig. Illetve véletlenszerűen pár másodpercre elhallgat, de aztán visszatér. Ennek már fele sem tréfa. Párszor ráfékeztem az autóra erősen, de azután sem lett más a hang. Így mentünk végig pár falun, de szerencsésen megérkeztünk.

A hang a bal hátsó kerék felől jött. Felemeltem az autót, levettem a kereket és bíztam abban, hogy csak a féktárcsa mögötti fémet kell egy kicsit kiegyengetnem a -3 fokban és egy kisebb szélviharban. Azonban ahogy a kerék lekerült és jobban lehetett látni a fékbetétet kiderült, hogy a betét fémig van kopva. Ez okozta a fémes hangot. Az első gondolatom az volt, hogy baszdmeg ez meg hogy lehet? Amikor megvettem az autót, akkor kértem egy átvizsgálást a Prius szervíznél, de ott nem jelezték, hogy el van már kopva veszélyesen a hátsó betét, és kevesebb, mint fél év és kb 7000 km alatt nem kophat el így, hiszen egy Prius alig használja a féket. Nem volt más választásom sürgősen szereznem kellett egy Toyota szervízt ahol fogadnak.

Nem sok reménnyel vágtam neki, hiszen két ünnep között kevesen dolgoznak. Ráadásul olyan helyre akartam vinni, ahol már láttak Priust. Ki tudja, lehet hogy valami speciális tudás kell a Prius fékbetét cseréhez, mert a fékezésben részt vesz a villanymotor is. Ezért elkezdtem a Heves megyei (itt karácsonyoztunk) Toyota szervizek után keresni a neten. Az első az egri volt. Itt nem tudták kapcsolni a szervizest, mert éppen ügyfelekkel foglalkozott, de ígértek egy visszahívást. Vártam negyed órát, de nem hívtak. Mondom ok, akkor közben nézelődök más megoldás után, mert ki tudja hogy ha vissza is hívnak, akkor sem biztos, hogy tudnak fogadni. A következő márkaszervíz a gyöngyösi volt. Itt félig pozitív volt a visszajelzés. Holnap már nem tudnak fogadni, mert tele vannak. Viszont ha lenne alkatrészem, akkor aznap mégvolna időpontjuk. Alkatrészem persze nincs. Idő közben visszahívott az egri szerviz, ahol kiderült, hogy nem tudnak aznap vagy másnap fogadni, mert a szerelők többsége szabadságon van. A következő szerviz a jászberényi volt. Hiába próbáltam többször is hívni nem vették fel a telefont. Ennél messzebb már nem akartam keresgetni, mert másnap úgyis jövünk vissza Budapestre és akkor így is úgy is utazni kell rossz fékbetéttel kb ugyanannyi km-t. Mit tehetek most? Megpróbálok alkatrészt szerezni. Találtam Gyöngyösön a Bárdi autónál megfelelő fékbetétet. Juhéj,telefonálás a gyöngyösi szervíznek, hogy van alkatrész, akkor ugye mehetek és kicserélik? A válasz az volt, hogy hááááát nem is tudja, pont bejött valaki, és már nem biztos, hogy megtudják az én autóm csinálni ma. Visszahív később, megbeszéli a kollégáival. Fél óra múlva visszaszóltak, és persze nem tudtak fogadni.

Na mindegy, akkor feladom a környékbeli szervizek hívását. Kezdjük a budapestiekkel. A hozzám legközelebbi az Emil-Frey. Csak egy rögzítő veszi fel. Többszöri hívásra is. A következő a Schiller a Váci úton. Ők felvették elsőre, de rögtön jött is a válasz, hogy idénre már nem vállalnak semmit. Már feladtam a reményt és azt terveztem, hogy a két ünnep között a második autóval fogunk járkáni, amikor csöngött a telefonom, és az Emil-Freytől kerestek. Megtörtént a csoda tudnak 30-án fogadni és az alkatrészt is biztosítják.

December 30-án meg is jelentem, nagyon kedvesen fogadott a munkafelvevő. Mondta is az árat, 19.200 Ft + 3.000 Ft - ha jól értettem - regisztrációs díj (?), az annyi mint 23.000 Ft. Őőőőő hogy? Szép kis kerekítés, de hagyom, ennyi belefér, bár ezt a regisztrációs 3.000 Ft-ot sem értem teljesen, de a telefonban is említette már, no meg elkönyvelem magamban sürgősségi felárnak. Szóval a lényeg, hogy ez a mutatvány 23.000 Ft-omba fog fájni most. El is kezdik csinálni szépen, lehet nézni az üvegfalon keresztül. Kávéval kínálnak, nézegethetem az új autókat a szalonban. Közben beszélgetek a munkafelvevővel és ő rákérdez, hogy nem kell-e esetleg valami más is az autóhoz? Eszembe jut, hogy pont ablaktörlőt akartam cserélni. Jó áron van a gyári. 6500 Ft a 2 darab. Mondom ez jó ár lesz nekem, kérem. Igen, de csak akkor tudják ezen az áron ideadni, ha ők szerelik fel. A felszerelés 489 Ft lesz. Jó, még ezzel együtt is jó ára van szerintem. Kérem.

20161230_104630.jpg

Közben bekerült az új fékbetét, az autót leengedik az emelőről és átállnak a fékpadra. Megtörténik a fékerő mérés, minden érték jó. A kulcs visszakerül hozzám. Majd a számla is elkészül: 34.461 Ft lesz. Várjunk csak, a már borravalós fékcsere + ablaktörlők felszereléssel együtt is maximum 30.000 Ft-nak kéne lennie. Kicsit felvonom a szemöldököm. A munkafelvevő ekkor tájékoztat, hogy volt egy fékmérés is és egy excelben mutatja nekem, hogy ez 1.900 Ft. Még így sem kerek a sztori teljesen, de nem kezdem el ott helyben megnézni a számlát, mert ebédmeghívásunk van és már ott kéne, hogy legyünk.

Otthon nézem át a számlát jobban. Ekkor derül ki, hogy a fékmérés az 3.175 Ft volt, az ablaktörlő felrakásának a díját pedig darabonként kell érteni! Íme.

emil-frey_szamla.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://prius.blog.hu/api/trackback/id/tr4312085139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása